Hogyan építs sikeres vállalkozást NFC technológiára?

Manapság szinte minden Okostelefon tud NFC chippel ellátott eszközöket (NFC kártyákat és NFC bilétákat) olvasni. Legyen az digitális névjegykártya, Google értékelő tábla vagy épp egy NFC-s azonosító biléta. Okostelefonunkat az NFC-hez érintve azonnal megjelennek a tartalmak. Kézenfekvő volt tehát, hogy hamarosan beépülnek mindennapjainkba ezek az eszközök is, mint a QR kódok.

Mióta létezik RFID és NFC?

A első szabadalom bejegyzése RFID technológiára egészen 1983-ig nyúlik vissza. 2002- ben a Sony a Philips-el együttműködve egységesítette a technológiát. Ebben az időben leginkább az ipar területén alkalmazták. 2004-ben jelentették be ennek továbbfejlesztett változatát, az NFC technológiát. 2006-tól megjelentek a manapság is használatos NFC Tag-ek, illetve az első NFC olvasásra képes fogyasztóknak szánt eszközök. 2008-tól megjelennek az első NFC olvasásra képes Samsung és Nokia mobiltelefonok, majd az Android elterjedésével pár év múlva már szinte minden készüléket képessé tesznek ennek olvasására. 2014-ben bevezeti a Visa és Mastercard az érintéses fizetési rendszert ami szintén NFC chippel ellátott kártyákkal kerül megvalósításra. Hamarosan a nagy autógyártók, elsők között a BMW, Mercedes és a Hyundai is olyan komfort funkciókat terveznek autóik belterébe, ami NFC technológiával kommunikál telefonunkkal.

Forrás: wikipédia

Az iPhone is olvas NFC kártyát?

Az érintésmentes kártyás és telefonos fizetési rendszer előnyeiből természetesen az Apple sem akart kimaradni, így 2014-ben az iPhone 6-tal és az Apple Watch-tal jelenik meg először ez az opció. Fontos megjegyezni ugyanis, hogy ezekben a készülékekben még csak az érintésmentes fizetésre volt használható. Az iPhone 7 volt az első olyan készülék amivel már indíthatunk NFC olvasást egyéb eszközökre vonatkozóan. Az Apple 2020 szeptemberében, az iOS 14 megjelenésével jelentette be, hogy mostantól egyéb célokra is engedélyezi készülékeiben az NFC olvasást. Ez volt az a pont, amikortól technológia végre bárki számára elérhetővé vált. A bejelentést követően kezdtük meg mi is első Digitális Névjegykártya kiszolgáló softwareünkfejlesztését, melyre 2021 hajnalán megjelentek az első prototípusok, melyeket már iPhone készülékekkel is olvashattunk.

NFC mint piaci rés?

Az előbbiekből jól látható, hogy a technológia, habár 40 éve jelen van, és 30 éve használják ipari megoldásokban digitális azonosító eszközként, a hétköznapi életünkbe ez még csak az utóbbi években kezdett elterjedni. Leggyakrabban digitális névjegykártyákbanhasználják, de egyre divatosabbak a vendéglátóiparban használatos NFC asztali táblák , amiken a vendég egy érintéssel Google vagy Tripadvisor értékelést adhat vagy éppen megjelenítheti telefonján az étlapot digitálisan. Ez az átállás a papír alapú névjegykártyákról és étlapokról megindult az utóbbi években. A fiatal generáció már nem gyűjt papírokat, mindent a telefonján akar megoldani ami 0-24 a kezében van. Nem nyúlik az új információ után, mert anélkül is annyi inger éri napi szinten, hogy éppen leterhelő számára azok között szelektálni, hogy mivel foglalkozzon és mivel nem.

A kapcsolatépítés ideje is leszűkült minimális szintre, nem fog senki ügyfeleiről rendszerezett mappákat kezelni vagy papír névjegyeket rendszerezni vagy utólag visszakeresni (bár szerintem ezt régen sem nagyon tettük). Azzal lépünk kapcsolatba akit először megtalálunk vagy akit a legkönnyebben elérünk. Ideális esetben azzal aki már ott van a kezünkben, a telefonunkban. Mert mondjuk bemutatkozásakor lehúzta digitális névjegyét telefonunkra, így az bekerült névjegyzékünkbe. Ha okosan csinálta nem csak a telefonszám adatait vitte fel rajta, hanem saját portfólióját is, vagy weboldalát, közösségi média elérhetőségeit. Ezzel máris többszörösére növelve az esélyét, hogy őt keressék fel először azzal szemben aki papír névjegykártyát adott , amit azóta sem láttunk, hogy kijöttünk a találkozóról valószínűleg.

Mi következik ebből?

Itt van előttünk egy óriási digitális potenciállal rendelkező technológia, ami mindenki számára egy érintéssel elérhető (telepítés nélkül is, a mobil App-okkal ellentétben).Valószínűleg az emberek 1%-a aki eddig találkozott már vele. Üzleti életben valószínűleg ez a szám az átlag többszöröse. A digitalizáció rohamos fejlődésével egyre nagyobb igény van az olyan megoldásokra ami az információk gyors továbbítását biztosítja, de még mindig nagyon kevesen használják tudatosan. Aki először találkozik vele, szinte garantált a "wow élmény." Először nem értik, hogyan jelent meg a telefonjukon kártyaérintéssel bemutatkozó anyagunk, névjegykártyánk. 🙂 És a második mondat, ami kijön a szájukból: – Ez nekem is kell. A siker garantált!

NFC szoftverfejlesztés

Cégünk alapja az NFC Software fejlesztés. Olyan adatkezelő rendszereket biztosítunk a piacnak, amikkel NFC kártyákat és NFC Tag-eket turbózhatunk fel smart megoldásokkal. Legyen az digitális névjegykártya, kutya azonosító biléta, értékelésgyűjtő és vendéginformációs táblák, az alapja mindennek az ezt kiszolgáló software, aminek kódját az NFC chipbe írjuk,így az kis mérete miatt elhelyezhető szinte bármilyen eszközbe.

Hogyan fordíthatod az NFC technológiát piaci előnyödre?

Üzleti felhasználóként

Vizsgáljuk meg, mik azok a területek vállalatunk modelljében, amiben még mindig papír alapon továbbítunk információkat, de mellőzhető lehetne. Pl. névjegykártya, adatfelvételi űrlapok, munkalap, ügyféltájékoztató anyagok, kérdőívek, céges bemutatkozó anyagok, termékinformációk stb. Ezeket az információkat könnyedén felvihetjük egy NFC alapú Smart Card-ra, ahol egy érintéssel elérhetővé vagy akár szerkeszthetővé is tehetjük.

Üzleti partnerként

Partnereinket 3 kategóriába sorolhatjuk:

  1. Affiliate Partner:üzleti életben, értékesítésben, hálózatépítésben vagy közösségi médiában járatos személyek, akik termékeink továbbajánlásából jutalékot kapnak a hozott vásárlások értékéből.
  2. Partner üzlet:nyomdák, webshopok és egyéb termékértékesítést végző üzletek, akik saját termékként adják tovább okostermékeinket. Rendeléseik után jelentős árkedvezményt kapnak a mennyiség alapján.
  3. Saját terméket forgalmazó cégek:akik termékeiket smart nfc megoldásaink beépítésével teszik értékesebbé vagy interaktívvá (pl. Egy kutyanyakörveket gyártó cég, aki a smart kutya azonosító rendszerünket integrálta termékeibe, hogy ezzel szerezzen jelentős előnyt a konkurenciákhoz képest a piacon).

Amennyiben ezek olvasása után előtört benned az üzletember vagy a kreatív innovátor éned, nyugodtan írj nekünk egy üzenetet vagy jelentkezz partner programunkba, és hamarosan felvesszük veled a kapcsolatot, hogyan lehetnénk ebben a segítségedre.

.

Ez is érdekes lehet még...

További cikkek...

.

Kérdésed van? Árajánlatra van szükséged? Írj nekünk!

Beszélünk angolul, németül és magyarul!
Rövid kapcsolatfelvételi űrlap
ClickMe Smart Solutions - NFC Okosnévjegy - NFC - QR - Proxy kulcs - Hibrid kártyák - Digitális Névjegykártya - Link a bio online profilban - Mini weboldal
kereszt
Betöltés...
linkedin Facebook pinterest Youtube rss twitter instagram facebook-üres rss-blank linkedin-blank pinterest Youtube twitter instagram