Egy érdekes helyzet állt elő. Környezetvédelem címszó alatt több területen álltak át a műanyagról papírra, valamint óriásit növekedett az online értékesítés. Ez utóbbi esetében, ugye, a kiküldött árut valamibe csomagolni is kell, és erre a leggyorsabb/leghatékonyabb megoldás a papír, ezen belül a karton.

Miközben egyik oldalról évek óta megy a figyelemfelhívás, hogy gyakorlatilag belefulladunk a műanyag hulladékba, mely ugye nem bomlik le, másik oldalról megy a fák kitermelésének korlátok közé szorítása.
A jelen helyzet, ami kirajzolódik, a következő:
A műanyagot próbáljuk papírra cserélni, ami jóval nagyobb keresletet eredményez, mint amekkora közben a piac kapacitása lett. Tehát védjük a környezetet, mégis nagy eséllyel rá fog kapcsolni a fakitermelés…
A minap bele is botlottunk egy cikkbe, melyet megosztunk. Itt sokkal részletesebben taglalják az egész folyamatot, ok-okozati összefüggésekkel tarkítva. Papírgyárak bezárása környezetvédelmi okokból, pandémia alatt megváltozott szokások…
Az az érzésünk, sehogy sem jó.
Nagyon nehezen lehet belenyúlni egy megszokott, működő rendszerbe úgy, hogy ne vonjon következményeket maga után.
Lehetne még boncolgatni a témát.
Mi az ésszerűség határának keretein belül igyekszünk egy olyan irányba elmozdítani a dolgokat, mely egy fenntarthatóbb megoldáshoz vezethet.
Félreértés ne essék, szeretjük a kreatívabbnál kreatívabb névjegyeket! Szeretünk papír alapon olvasni, főképp könyveket, megvan a maga hangulata, illata, és nagyon hiányozna!
Szeretjük a díszes molinókat, a színes szagos prospektusokat elképesztően csodás fotókkal illusztrálva.
Egyszerűen próbálunk nem túlzásokba esni és ahol lehet, megoldást találni a spórolásra. Bár minden területet nem tudunk lefedni, és eléggé összetett az egész, egy szeletével mégis megpróbálkoztunk.
Partnerünk, aki a kivitelezés végső fázisán dolgozik – náluk jön létre az offline késztermék – az ipari NFC technológiában évek óta jelen levő, szakmai tapasztalattal rendelkező informatikai cég. Mert, ugye, mit ér egy-egy jó ötlet a megfelelő szakmai kompetencia nélkül.
Ebbe az irányba mozdultunk el. És igyekszünk olyan megoldásokat bemutatni, mely megállja a helyét az üzleti-, a rendezvények-, vagy akár a vendéglátás területén.
Új szemlélet kell majd hozzá? – Igen
Szokatlan lesz? – Eleinte biztosan
Megéri? – Ezt mindenki magának fogja tudni kiértékelni
Hogy mikor mutatjuk be az első, vállalati oldalra készült fejlesztést? – kaptunk egy időpontot, de egy kedves professzor időszámítását használjuk: a megadott időt szorozd meg Pí-vel. Így számolva még két hét van hátra.
És, bár izgatottan várjuk, van mit tennünk addig is. Rengeteg hasznos nézőponttal gazdagodunk, amit nagyon köszönünk! Igyekszünk mindent a felmerült igényekre szabni.

A témát részletesen taglaló cikk itt olvasható:
A papírhiány nem csak a hazai kiadást sújtja – na de miért van papírhiány?

NFC képes készülékek listája

 

Apple

2017-től mind, beleértve:
iPhone 8 Series
iPhone X Series
iPhone 11 Series
iPhone 12 Series
iPhone SE (2020)

Samsung

2014-től mind, beleértve:
S Series
A Series

OnePlus

2015-től mind beleértve:
3 Series
5 Series
6 Series
7 Series
8 Series

Google

2015-től mind, beleértve:
Pixel Series
Nexus Series

Huawei

2016-tól mind, beleértve:
P Series

HTC

2015-től mind

LG

2014-től mind, beleértve:
Q Series
G Series
V Series

Nokia

9 Pureview
8, 8 Sirocco,
6, 7 Plus
3, 5, 5.1

(Készüléklista a teljesség igénye nélkül)

 

Minden más esetben a a készülék kamerájával a kártya hátlapján szereplő QR kód beszkennelésével éppúgy elérhető az összes funkció.